[X] Hirdetés

Történelmi időutazásban volt része a közönségnek az idei, immár 4. alkalommal megrendezett Harcművészeti Találkozón. Donászy Ferenc Buda hőse című regénye alapján játszották el Buda visszafoglalásának történetét a harcművészek. Az ostromot megjelenítő visegrádi Szent György Lovagrend és apródképző tagjainak minden erejüket bevetve, kemény küzdelem árán sikerült visszafoglalniuk a várat. A harcjelenetek közben táncegyüttesek léptek fel. Török-, magyar népi- és huszártáncot jártak a Dunakanyar Mazsorett és Showtánc Együttes valamint a szigetmonostori Zöldsziget Táncegyüttes tagjai, a visegrádi Primavera Táncegyüttes lányai pedig középkori udvari táncokat mutattak be.
