Március 22-e az ENSZ Közgyűlés határozata alapján 1994 óta a víz világnapja. Idén e jeles alkalommal e fontos elem jegyében rendeztek tematikus napot a dunabogdányi óvodában.
Vizieszközökkel teljesítendő ügyességi játékok mellett kézműves foglalkozásra, kiállításra, ismeretterjesztő filmvetítésre, hűsítő ital keverésére és zenei programra is sor került. A rendezvény célja a víz szerepének és fontosságának tudatosítása mellett a környezetvédelemre való figyelemfelhívás valamint a környezettudatosság erősítése volt.