Németh Miklós Pócsmegyer-Surány polgármestere néhány szóban köszöntötte a fesztivál közönségét. Elismeréssel szólt a fesztivált elindító Surányi Fürdőegyesületről és Karsai Gáborról, majd megköszönte a támogatók segítségét. Ezt követően a polgármester felkonferálta az est várva várt fellépőjét, Hobot és bandáját.
Szombaton délelőtt a Zöldsziget Általános Iskola színjátszókörének az Art osztály című előadásával kezdődött a fesztiváli programsorozat. A folytatásban a "Szigeti ördögök" nevet viselő néptáncsoport szórakoztatta a fesztivál közönségét. A néptáncosokat a Bohócszínház előadása követte A pöttyös bőrönd titkai című műsorával.
Az Irány Surány Fesztivál visszatérő eleme az Együnk Együtt Surányért. A jótékonysági céllal készített 100 adagnyi étel bevételét idén a Civilek Háza technikai felszerelésére költik, hogy még színvonalasabb programokat tudjanak szervezni az odalátogatóknak - mondta Szőcs Péter főszervező.
A jó ebédhez jó nóta szólt, a zenéről a Csoóri Julianna vezette Kerek zenekar gondoskodott, melynek tagjai az író-költő Csoóri Sándor unokája, Csoóri Julianna, valamint ifj. Csoóri Sándor Prima Junior-díjas népi vonós előadóművész, Kálna Natália ének-zene, népzenetanár, Zimber Ferenc és Juhász Péter. Délután kettőtől a leányfalui központtal működő Fitness Vital táncbemutatója következett. Idén a színművészet is bekerült a programkínálatba: a Leányfalusi Szekérszínház előadását láthatta a közönség. A színdarabot követően a tavaly alakult Winkler-Szaszkó Duó adott koncertet, mely akusztikus pop-rock zenét játszik. Az est folytatásában fergeteges kubai salsa táncbemutató következett, a vállalkozó kedvűek pedig el is sajátíthatták az alaplépéseket. A laza tánctanulást követően újabb kiváló zenészcsapat lépett a színpadra, a The BlackBirds - Beatles emlékzenekar, mely immár 11 éve játssza a legendás együttes zenéit és azzal büszkélkedhet, hogy a liverpooli Beatles Múzeum egész világra kiterjedő kampánya során a legjobb 20 Tribute zenekar közé válogatták be.
A Beatles-balladák után az Irány Surány Fesztivál zárásaként az elektronikus pop-rock zenét játszó Honeybeast, majd a Madarak házibulizenekar adott koncertet.


