A lakossági találkozón megjelent szakemberek először általános tájékoztatást adtak a kábel tervezett nyomvonaláról, a kábelfektetések által érintett településrészekről, illetve az épülő transzformátorházak helyéről. A tervező elmondta azt is, hogy a földkábelek közterületeken, jobbára járdák vagy zöldfelületek alatt fut majd. Kiemelte, hogy a kábelfektetés a falu egyes részein magánterületeket is érinteni fog. A tervező szakember kitért arra is, hogy a tervek előzetes adatbekérések alapján készülnek, sajnos azonban a közművezetékek adatai nem mindig egyeznek a valós állapottal; így a projekt későbbi szakaszaiban szükség lehet az ingatlantulajdonosokkal történő további egyeztetésekre. A szakember azt is elmondta, hogy amennyiben az ingatlantulajdonosok kártalanításért cserébe hozzájárulnak a kivitelezéshez, egy igazságügyi kárszakértő állapítja meg – többek közt az aktuális ingatlanértékesítési árak figyelembevételével - a kártalanítás összegét. Az általános tájékoztatót követően a megjelenteknek lehetőségük nyílt arra, hogy egyesével is beszéljenek a szakemberekkel; így az egyéni felvetésekre, kérdésekre is választ kaphattak.


