A művelődési házban Futaki Horog József - a gyűjtemény összeállítója - nyitotta meg a helytörténeti kiállítást. Elmondta, minden kiállított tárgy kisoroszi eredetű és mindegyiknek személyes története van. Közülük egyet el is mesélt a település egykori könyvtárosa. Az óvodások egy-egy gyümölcsrajzzal a nyakukban a kertészkedésről énekeltek, mondókáztak. A gyerekeket 16-tól 19 óráig népi játszóházzal, versenyekkel várták, közben Fabók Mariann színész, bábelőadó a Halhatatlanság országa című népmesét adta elő. A délután folyamán díjazták a legjobb kisoroszi szilvássüteményt, felléptek a kisoroszi country táncosok, a nagyszínpadon pedig cigányzenészek játszottak. A református missziónál felállított sátorban a település egykori lakójára Illés Lajosra emlékeztek egy koncerttel. A fellépők között volt többek között Tolcsvay Béla, Varga Miklós és Kalapács József is. A rendezvény esti programja előtt Benedek Károly képviselő kihirdette a Kiskert nagy öröm című pályázat nyerteseit. A 10 ezer forintos utalványt Apfel József, Kecskés László, és Friedler Klára vehette át. A nagyszínpadon az LGT együttes legnagyobb slágerei csendültek fel, a fellépők között volt az együttes két tagja Somló Tamás és Karácsony János is. Az este utcabállal ért véget. Zenélt az Abrakazabrak zenekar.


