[X] Hirdetés

Dunabogdányban az idei augusztus 20-i ünnepséget hagyományosan a Millenniumi emlékműnél tartották, amelyet az államalapítás ezredik évfordulójára állítottak a helyiek 1896-ban. Az ünnepség elején az ifjúsági zenekar játszott Ott Rezső vezetésével, majd Pályi Gyula polgármester mondott köszöntőt, aki történelmi összefoglalójában államalapító királyunk, Szent István nagyságát, politikai és katonai erényeit, valamint keresztény elkötelezettségét emelte ki.
